|
A Magyar Mérnöki Kamara új Nukleáris Energetikai Szakosztálya június 1-én választotta meg vezetőségét
A szakosztály a hazai nukleáris ipar (tervezés, beruházás, üzemeltetés, felügyelet stb.) szereplőinek a közös kezdeményezésére jött létre.
Legfontosabb feladata a Magyar Mérnöki Kamarán keresztül a mérnöki jogosultságok meghatározásában, a szakértők független minősítésében, a nukleáris ipar szabványainak honosításában, a képzésben, és a továbbképzésben való közreműködés lesz.
A szakosztály vezetője Kovács Kálmán, ETV-Erőterv Energetikai Tervező és Vállalkozó Zrt., vezetőhelyettese Vavrik Antal, MVM ERBE ENERGETIKA Mérnökiroda Zrt.. A vezetés további tagjai Boros János, dr. Katona Tamás, Móga István, Tóth András.
Vavrik úr elmondta, az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a nukleáris energetika terén egyik legfontosabb feladat a mérnökök ismereteinek bővítése, magas szinten tartása, annak minősítése és igazolása. Az ERBE az utóbbi években nagy hangsúlyt helyezett atomerőművi kompetenciáinak fejlesztésére. Nagy jelentőségű feladatai vannak tervezés-fejlesztésben, beruházásokban. Részt vesz az atomerőmű bővítési projektekben, melynek előrehaladására kiemelt figyelemmel készül.
Vezérigazgatóként, szakemberként büszke arra, hogy részt vehet a Kamara ez irányú tevékenységében és tapasztalatával segítséget nyújthat a célok megvalósításához.
|